Szombaton csak zivatarok, vasárnap felhőszakadások várhatók
A pénteki nagy vihar után a hétvégén is lesz eső, de legalább kánikula nem.
A pénteki nagy vihar után a hétvégén is lesz eső, de legalább kánikula nem.
Több száz épületben okozott kárt az eső, a jég, a szél.
Az autók és a buszok alig tudnak közlekedni a víz miatt. Országszerte 84 helyszínre riasztották a katasztrófavédelmet.
A demonstrálók szerint hátrányosan érinti a dolgozókat az új szabályozás, amely szerint karanténba kell vonulniuk a be nem oltott ingázóknak. Akár országos méretű tüntetéshullám is jöhet.
Érdemes követni a figyelmeztető előrejelzéseket, mert lesznek még nagy zivatarok péntek este.
Jégesővel, felhőszakadással és erős széllel kell számolni.
Éjszaka a nyugati megyékben már jöhet csapadék, pénteken sokfelé képződnek gomolyfelhők. Hűvösebb levegő jön, de azért 30 fokok így is lesznek a hétvégén.
Az út mellett a fák között csak 36 fok volt.
Az NNK és az OKF azt kéri, hogy 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon.
Néhány nap szünet után újra figyelmeztetést adtak ki a forróság miatt.
Magyarország nagy részén legfeljebb gomolyfelhők képződnek a következő napokban, de északkeleten sűrűbb lesz a felhőzet, itt zápor, zivatar, sőt komolyabb eső is jöhet.
A Kisalföldön és Budapest térségében erős szélre is számítani kell.
Továbbra is meleg van, de már közel sem annyira, mint az elmúlt napokban.